2011. aug. 2.

A Mark Carrington ügy - Második fejezet

Eleget áztunk az esőben, és a gondolatok, ötletek csak úgy cikáztak a fejemben. Nem tudtam merre induljak, merre keressem a nyomokat, de abban biztos voltam hogy a kocsi nem véletlenül állt meg. Körbeszaglásztam, de látszólag minden balesetre utal, így hát bevittük az autót egy alapos vizsgálatra.

Ha reálisan gondolom át az esetet, szinte elképzelhetetlennek tartom hogy a gyilkos követte volna az áldozatot, ha nem tudja, hogy még a várostól távol meg fog állni, és elhagyja az autót. Sötét, rossz látási viszonyok és persze egy kihalt terület kellett csak neki, és ahhoz, hogy ez mind jókor a jó helyen történjen, vagy egy nagy adag szerencse, vagy pedig gondos és pontos előkészületek kellenek. És ahogy én ezeket az embereket ismerem, nem nagyon bíznak Fortuna bőkezűségében. Talán ezért van majdnem mindnek kaszinója.

A csapat utána nézett, az áldozat a belvárosban lakik, így valaki másnál lehetett, ráadásul gyakran látogathatott arra, mert a tetteseknek tudniuk kellett hogy mikor és hol tartózkodik, hol tudnak babrálni az autójával. Arrafelé, amerről érkezett csak pár kertes ház van, talán valami rokon.



Miután darabokra szedték a motort, elég érdekes dologra bukkantak. Benzinre. A gond csak annyi, hogy az autó dízel. Nem valószínű hogy Mark több éves rutinnal mellétankol, úgyhogy ezt nevezhetjük nyomnak is. Persze csak mi, az esküdteknek ez nem jelent semmit. A közelben van is egy benzinkút, valószínűleg járhatott arrafelé, és a fejemben már kezd is összeállni, vajon mi történt aznap este, de most nem állok neki messzemenő következtetéseket levonni, a tényekre fogok koncentrálni.

A tények pedig a következőek. A tanksapkán találtunk több ujjlenyomatot is, de ezek közül csak kettő használható. Legalábbis reméljük, az eső sokat rontott a helyzeten.

 


Nem tudom kitől származhat, de az biztos, hogy addig nem fogok engedélyt kapni a nyomozás megkezdésére, amíg nincs valami kézzel fogható dolog a kezemben.

88 megjegyzés:

  1. A két ujjlenyomatnak a neve: WS és BC. Talán monogram.

    VálaszTörlés
  2. Az szerintem egyértelmű, hogy ezek QR kódok. Egy online dekóderben a BC-re azt adja ki, hogy
    (j2)"2f3td/@8)

    a WS-re pedig
    (j2advq@8(@?f15

    Ezekkel kell valamit kezdeni.

    VálaszTörlés
  3. Ezeket nem csak okos telefonnal lehet megnézni?
    LM

    VálaszTörlés
  4. http://blog.qr4.nl/Online-QR-Code_Decoder.aspx

    Például. De azért valaki a mobiljával ellenőrizze le, hátha valami értelmes szövegnek kéne kijönnie.

    VálaszTörlés
  5. Öhh, képszerkesztésben nem vagyok valami jó... Valaki nem próbálná meg a kettőt "összemosni", hogy abból mi jön ki?

    VálaszTörlés
  6. Én próbáltam és utána beolvastam, de nem lett semmi.Valaki még próbálkozzon, hátha sikerrel jár.

    NutkiN

    VálaszTörlés
  7. Azzal már én is próbálkoztam de csak Batman-t véltem felfedezni benne :D

    VálaszTörlés
  8. Az a gyilkos.
    NutkiN

    VálaszTörlés
  9. De Batman nem ölte volna meg csak kegyetlenül megverte vola

    VálaszTörlés
  10. Dima, Hudson nyomozó üzeni, hogy eddig jó úton haladsz, de ezzel sajnos még nem kapjunk meg a nyomozáshoz a további engedélyeket.

    VálaszTörlés
  11. Ha a (j2)"2f3td/@8)-ből a 2f3td-re (ez a része a lenyomatnak nem roncsolódott meg) rákeresünk a Google-ben, az első találat a City Lights oldalára vezet, tehát a kocsin csak a városi világítás volt bekapcsolva az országúti helyett.

    VálaszTörlés
  12. Gondolatok:

    Vagy megbütykölték a világítást is, vagy az egész gázolás csak egy baleset volt ami a lámpa miatt történt.

    VálaszTörlés
  13. Lehet,hogy keverni kell a két szöveget.

    VálaszTörlés
  14. Azzal próbálkozom már egy ideje, nem sok sikerrel. Azt is észrevettem, hogy mind a 2 (j2-vel kezdődik, de hogy ez mit jelent...?

    VálaszTörlés
  15. a benzinkutas kép neve gs05,ami a gas stationre utalhat,valószínűleg azon nem kell semmit sem nézni

    M.J.

    VálaszTörlés
  16. "az eső sokat rontott a helyzeten." Ez arra utalhat, hogy a QR kód hiányos vagy hibás. Most azzal próbálkozok, hogy a kódba berakok még egy-egy pontot (kis fekete négyzetet), és érdekes módon leolvasáskor eddig vagy ERROR üzenetet kaptam, vagy ugyanazt a szöveget. Nem értek nagyon ezekhez a kódokhoz, de eddig azt hittem, hogy egy pont is döntő lehet, elvégre nagyon hosszú szövegeket is lehet így kódolni.

    VálaszTörlés
  17. mind2-őt megnéztem androidon és ugyan azt adta ki, mint amit Dima leírt

    M.J.

    VálaszTörlés
  18. Erre én is gondoltam próbáltam keverni a két képet,de eddig nem jutottam semmire.

    VálaszTörlés
  19. Főleg a sarkokban lévő nagy négyzetek fontosak ezeknél a kódoknál, meg persze közepük is, de azzal kéne szerintem valamit alkotni. De mobilról netezem, így nem tudok hozzá szerkeszteni, próbáljátok esetleg ezt.

    VálaszTörlés
  20. Az én utam:
    Dima visszafejtett kódjait a goggle-ben variálva eljutottam a j2.8 studios oldalára. Ez a site művészi beállítottságú fotókkal, és hasonló dolgokkal foglalkozik. Két művész neve tűnt fel: Jay Lee és Alfonso Arnold. A neveket, és a BC, WS betűpárosokat a keresőben variálva egy érdekes dologra bukkantam: Jay Lee Automotive, mely cég autójavítással foglalkozik. Talán innen valaki babrált Carrington kocsijával.

    VálaszTörlés
  21. az szép.. grat :D

    VálaszTörlés
  22. Kinyomozták merre megy, ott volt a benzinkutas aki az olaszoknak dolgozott, rossz benzint tett az autóba és valamit elrontott benne.

    VálaszTörlés
  23. photoshoppal egymásra raktam a 2 képet de a decoder errort adott rá,talán ha forgatom jobbra-balra...

    M.J.

    VálaszTörlés
  24. Forgatni próbáltam, ugyanaz jön majd ki.

    VálaszTörlés
  25. Dima:
    Ezért nem változik semmi, ha változtatni próbálsz a kódon:
    http://2d-code.co.uk/qr-code-error-correction/

    VálaszTörlés
  26. + help lehet esetleg, aki ért angolul:
    http://en.wikipedia.org/wiki/QR_codes
    (bocsánat a tiplaposztért, de nincs edit funkció)

    VálaszTörlés
  27. Újabb ötlet:
    a 2f3td a kémiához kapc solódik, rákerestem, ezt találtam:
    http://www.cathdb.info/pdb/2f3t
    Görgessetek le a 2f3td-ig, de előtte válasszátok a sequence opciót. Ekkor számos betű jelenik meg.

    az advq pedig valamilyen árindex:
    http://www.eoddata.com/stockquote/INDEX/ADVQ.htm

    Véleményem szerint utóbbiból számok alapján ki lehet válogatni előbbiből a megfelelő betűket, és azok egy értelmes szót adnak.

    VálaszTörlés
  28. De ha árindex, akkor az folyamatosan változik, tehát nem lehet állandó kódot ráépíteni.

    VálaszTörlés
  29. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  30. nem biztos hogy a dekóder a lényeg. meg kéne nézni részletesebben a szöveget hátha van valami utálás vagy rejtett link. lehet hogy fontos a kódolt rész is de valami segítséget biztos rejtett még bele a nyomozónk:D


    ---kuba---

    VálaszTörlés
  31. Forráskódban nem találtam semmit, pedig átnéztem az egészet. Ugyanaz a trükk nem jön be egymás után kétszer... ;)

    VálaszTörlés
  32. Shinichi: azért gondoltam rá, mert be lehet állítani a kezdő, és a végződő dátumot. A kezdő leghamarabb 2011.07.05. lehet. A nyolcas és a kettes jelenthet 2011.08.02-t, mint befejező dátumot. Ez így fix keret.

    VálaszTörlés
  33. Szerintem mégis a QR dekódolás lesz a megoldás, csak nem ezen a honlapon.
    Wiki szerint ugyanis többféle QR kódolás is van, és valóban: a lefordított szöveget visszaírva a kódgenerálóba ( http://blog.qr4.nl/Mobile-QR-Code-Generator.aspx ) teljesen más képet kaptam, mint az itteni.

    Szóval keresni kéne egy másik QR dekodolót, ami értelmes szöveggé fordítja át.

    VálaszTörlés
  34. Érdekes, hogy különféle QR kódok ugyanazt a szöveget adják ki.

    VálaszTörlés
  35. Amit már korábban is írtak, hogy hibásak a kódok, az biztos mivel minden QR kódon a három nagyobb négyzet mellett mindig van egy, vagy több kisebb négyzet.

    VálaszTörlés
  36. A kódolás tökéletes, a részmegfejtés is. De mi van ha azt mondom, kód a kódban?

    VálaszTörlés
  37. Nekem az az ötletem , hogy a két kódot egymásra rakjuk és a közös pontokból hátha lesz valami, de ez csak egy ötlet...

    k0zi

    VálaszTörlés
  38. Ma éjszaka megálmodtam valami olyan megoldást, hogy ha felváltva olvassuk el a két "szó" betűit, valami értelmeset kapunk. Mondjuk ma éjszaka túl sok hülyeséget álmodtam ahhoz, hogy ez segítsen... :D

    VálaszTörlés
  39. Lehet hogy ezeknek a kódoknak az ellentétét kell venni (ahol fekete ott fehér). Nekem sajna nincs ilyen kütyüm de szerzek :D

    VálaszTörlés
  40. Az nem fog működni, mert úgy nem lesz olvasható. Nekem az az egy ötletem támadt, hogy hogyha a nagy QR kódot átalakítjuk Micro QR kóddá, talán az értelmes lesz (azaz vesszük a nagy kód egy sarkát). Sajnos eddig nem találtam semmi olyan dekódert, ami Micro QR kódot is tudna dekódolni, ezért eddig zsákutcában vagyunk.

    VálaszTörlés
  41. Az én próbálkozásaim alapján NEM microQR és nem is Encrypted QR...

    VálaszTörlés
  42. @Hudson Nyomozó
    melyik részmegfejtés?

    VálaszTörlés
  43. Ezen kéne gondolkozni: "A kódolás tökéletes, a részmegfejtés is. De mi van ha azt mondom, kód a kódban? " - Hudson

    VálaszTörlés
  44. @spycake:
    "Dima írta...
    Az szerintem egyértelmű, hogy ezek QR kódok. Egy online dekóderben a BC-re azt adja ki, hogy
    (j2)"2f3td/@8)

    a WS-re pedig
    (j2advq@8(@?f15

    Ezekkel kell valamit kezdeni."

    VálaszTörlés
  45. Üdv mindenki! Végre bekapcsolódhatok egy ügybe, mielőtt megoldják :)
    Szóval kód a kódban. Akkor kellene egy kulcs a megfejtéséhez. Valami ötlet?

    VálaszTörlés
  46. Mindenesetre, jó lenne tudni, mi az a "részmegfejtés", mert onnan tudnánk folytatni. :/.

    VálaszTörlés
  47. Kedves Névtelen!
    Legyél oly szíves, olvass már 2 posttal föntebb, direkt beidéztem azoknak, akik valamiért nem olvassák el az eddigi megjegyzéseket.

    VálaszTörlés
  48. Hmmm... Gondoltam leet nyelv, de semmit nem tudok kihámozni belőle.

    VálaszTörlés
  49. Ahogy Hudson nyomozó írta: A kódolás tökéletes, a részmegfejtés is. De mi van ha azt mondom, kód a kódban? A lényeg a kód a kódban kifejezésben van. Még nem tudom hogy mi.

    Ja és összefésültem a két QR-t. semmi.


    Dr. Uzi

    VálaszTörlés
  50. Az, hogy a részmegfejtés tökéletes, arra enged következtetni, hogy a két karaktersorozat, amit kaptunk, az a két karaktersorozat amit kapnunk kellett. Nem érdemes véleményem szerint tehát a QR kódot módosítani, hogy más karaktersorozato(ka)t kapjunk. Ehelyett a már meglévő kettőt kellene valahogy "dekódolnunk".

    VálaszTörlés
  51. Leet nyelvel nem sokat tudok kihozni belőle

    VálaszTörlés
  52. http://www.ulm.ccc.de/old/chaos-seminar/krypto2/scherbius.jpg

    VálaszTörlés
  53. Nem tudom miért kaptuk a képet, nekem nem segít.

    M.J.

    VálaszTörlés
  54. a kapott kódokat beírtam egy qr-kód generátorba és nem egyeznek a képek, viszont a bökkenő az, hogy mindkettőre ugyanazt az tartalmat kapom, csak hogy itt valami nagyon nem jó: két különböző kép mégis hogy tartalmazhatja ugyanazokat az infókat?? O_o"
    a kódban kód elv alapján gondoltam arra, hogy qr-ben qr, de a megváltozott kisebb négyzetet leolvasva nem kapok eredményt.
    Próbálkoztam még a kapott infóhalmazt összevetni a bevásárlólistával, elvégre olyan szép szavakat tartalmaz, mint olasz, gróf, stb... de eddig még semmi... a többi kísérletem is rendre kudarcot vallottak eddig :(
    és lassan lejár a munkaidőm, megyek edzeni,de valahogy érzem, hogy közben is ezen fogok agyalni XD

    VálaszTörlés
  55. huhh, az enigma kódolásról sokat olvastam különböző kriptográfiai könyvekben, de azért az egy nagyon nem egyszerű móka... számtalan lehetőséget rejt, ha nem tudjuk a "forgatószámot" ...

    VálaszTörlés
  56. szerintem a j2 egy fontos elem benne, lehet hogy az a forgatoszám, nem tudom csak megnéztem a wikipédián.

    VálaszTörlés
  57. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  58. Keressetek online Enigma kódolót.

    VálaszTörlés
  59. de az engima-ban nincsenek számok (legalábis amiket eddig néztem)

    VálaszTörlés
  60. Szerintem minden felesleges szám és karakter csak megtévesztés érdekében került bele. Gyakorlatilag semmit nem tudok az Enigmáról, de próbálkozok egy online dekóderrel, hátha kijön valami értelms.

    VálaszTörlés
  61. Kijött valami olyasmi, hogy ALAKTA, ami talán átanagrammásítható "A LAKAT"-ra. Hm.

    VálaszTörlés
  62. Sosem lesz kétszer ugyanaz mivel mindig változik az algoritmus.

    VálaszTörlés
  63. Ha kellenek bele számok is akkor nem enigmáról van szó szerintem, mert abban nincsenek számok.

    VálaszTörlés
  64. http://www.openjs.com/scripts/enigma.php

    Aki kapja marja alapon megy akkor.

    VálaszTörlés
  65. Egyébként a linket egy kommentbe akartam elrejteni, de ez nekem nem jött össze, mivel ha a posztba teszem az azonnal kiderül, ha a QR kódot használtuk volna csak magában az meg túl egyszerű lett volna.

    VálaszTörlés
  66. Martin Elmwood
    Mark Carrington

    A két ujjlenyomat tulajdonosai

    VálaszTörlés
  67. hogy jött ki?
    mert nekem nem jön ki

    VálaszTörlés
  68. Grat dima, neked hogy adta ki, mert nekem nem akarta :(

    VálaszTörlés
  69. A kapott linkben a felső négy mezőbe beírod a két kép nevét: W, S, B, C. A középső mezőbe beírod a kódokat, rányomsz a decryptre, és kész is.

    Azért Hudson nyomozó segítsége nélkül nem hinném, hogy bárkinek is sikerült volna. Köszönjük :D

    VálaszTörlés
  70. Hát ez érdekes. Még a legelső napon, amikor kijött a két karaktersorozat, három Enigma decoderrel végigpróbáltam őket, de egyik sem úgy működött, mint a Hudson nyomozó linkjében található.

    http://startpad.googlecode.com/hg/labs/js/enigma/enigma-sim.html
    http://users.telenet.be/d.rijmenants/en/enigmasim.htm
    http://www.filebuzz.com/findsoftware/Enigma_Decoder/1.html

    VálaszTörlés
  71. Igen, ez nekem is feltűnt. Csak itt használ számokat és más karaktereket.

    VálaszTörlés
  72. Nem tudtam a postba rejteni, mivel azonnal megtalálja aki ért hozzá. Most azon dolgozom, hogy ki tudjam bővíteni a fegyvertáramat, ha fogalmazhatok így. A megfejtőnek gratulálok.

    VálaszTörlés
  73. Grat várjuk a folytatást!

    VálaszTörlés
  74. Nyomozó! Azt lehetne esetleg tudni, hogy körülbelül mikor kerül fel a következő rész? Csak hogy ezúttal ne nézzek fel kétóránként feleslegesen. xD

    VálaszTörlés
  75. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  76. A napokban érkezik, még a héten, mindenképpen 12 és 24 óra között. Használjatok RSS-t. Ha valamit időre kell megírnom, akkor az nem megy, de meg próbálok majd még idejében szólni nektek.

    VálaszTörlés
  77. Csak azért kérdezik, mert nem akarnak lekésni róla. :) Én is pl. szerettem volna bekapcsolódni az Első fejezetbe, de mire végigolvastam mindent - magát az ügyet és a 100+ kommentet -, már rég megoldották.

    VálaszTörlés
  78. Inkább legyen átgondolt,mint vmi összecsapott 20perces munka.Ne vedd magadra,de nekem ez a fejezet nem tetszett,túlzottan is nehézre sikerült.

    M.J.

    VálaszTörlés
  79. Egyetértek M.J.-vel. Noha távolról sem gondolom, hogy összecsaptad volna, inkább a technika ördöge szólhatott közbe, de tény, hogy semmi utalás nem volt rá, hogy egy - hozzáteszem igen egyedülálló - online Enigma dekóder is kell a megfejtéshez. Nekem semmi bajom nincs a nehézzel, de itt egész egyszerűen hiányzott a rejtvény egy része... Hetekig is lövöldözhettünk volna vaktában, mielőtt bárki belebotlik abba az oldalba.

    VálaszTörlés
  80. Igen, megértelek titeket, ez félresikerült fejezet lett, rejtvény oldalról legalábbis biztosan. Amit tudni kell, mi ment a kulisszák mögött. Sokan akartatok ujjlenyomatot, erre úgy gondoltuk, tökéletes opció lesz a QR kód. Az viszont önmagában kevés, túl könnyű lett volna, ezért kódoltam enigmába az alapot. Viszont ez túl nehéz lett volna, ezért el akartam rejteni a linket, de sajnos ha a postban teszem ezt, azonnal megtalálják akik értenek a forráskódban való kereséshez, ezért akartam később egy kommentbe rejteni, de az meg végül nem sikerült. És is érzem, hogy ez most egy vakvágány volt, de mire rájöttem, már késő volt újat kitalálni.

    VálaszTörlés
  81. A poszt holnapra csúszik, elnézést, de beütött az írói krízis.

    VálaszTörlés
  82. Esetleg az is lehetne, hogy ha 3-4 napon belül nem sikerül kitalálni, akkor megjegyzésbe folytatod a történetet.
    Pl: (már 3 napja nincs megoldás) " A mai nap, egy elég különös nyomra bukkantam...."
    Majd egy kis segítséget bele rejtesz.
    De ez csak egy ötlet volt. :)

    VálaszTörlés
  83. Én nem mondtam rá hogy összecsapott lett volna,azt arra értettem hogy inkább ne ragaszkodjon határidőkhöz.

    Névtelen:Azt hiszem ebben a fejezetben Hudson nyomozó éppen ezt csinálta,próbált segíteni ahogy tudott,de a megfelelő Enigma dekódert soha sem találtuk volna meg.

    "Úgy gondoltuk" ? Feltételezem ez Hudson nyomozóra és Thomson nyomozóra utal.Voltaképpen ki is ez a bizonyos Thomson nyomozó,aki hirtelen belecsöppent a történetbe?

    M.J.

    VálaszTörlés
  84. Nemsokára mindent tudni fogtok.

    VálaszTörlés
  85. Szerintem Thomson Hudson gonosz ikertestvére, akit nem fogadtak örökbe az árvaházból és most bosszúra szomjúhozik!!! >) xD

    VálaszTörlés
  86. Igen én is testvérre gondoltam,de szerintem jó zsaru-rossz zsarut fognak játszani és majd választhatunk hogy csak kihallgassák a tanúkat avagy kínzással szedjék ki az infot és mondjuk a kínzással biztosan igazat mondanak de van 20% esély hogy meghal a tanú mielőtt megkapnánk az infot:D

    M.J.

    VálaszTörlés